Ma van a Véradók Világnapja

Címkék: véradás

2015.06.14. 12:12

poster-euro.jpgJúnius 14-e a Véradók Világnapja. Ezen a napon világszerte köszönetünket fejezzük ki az önkéntes, térítésmentes véradóknak az életmentő ajándékért, a vérért.

Köszönjük, hogy véredet adod másokért! :)

verado_vagyok.jpgA Magyar Vöröskereszt az „Önkéntes Véradás – Magyar Vöröskereszt” elnevezésű Facebook oldalán arra buzdítja véradóit, hogy az ott található képet állítsák be profilképnek és használják a #veradovagyok hastaget, ezzel is hirdetve a véradás fontosságát.

Tudtad, hogy minden egyes véradással három ember életét mented meg?

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) "Köszönöm, hogy megmentetted az életem" kampánnyal ünnepli a véradókat. Célja, hogy felhívja a figyelmet olyan emberek történetére, akiknek az életét véradás mentette meg és azokra a véradókra, akik önzetlenül segítettek.

Hasznos:

A Véradók Világnapja alkalmából a Vöröskereszt megújította okostelefonos alkalmazását, ezentúl beállíthatod, hogy emlékeztessen az alkalmazás, ha letelt az 56 nap és újra vért adhatsz, emellett kedvenc véradóhelyszínedről is értesítést kaphatsz az applikáción keresztül. Sőt telefonod navigációs rendszerét használva a véradóhelyszínhez vezető utat is megtervezheted ;)

A „Véradás – Vöröskereszt” nevű alkalmazás ingyenesen letölthető: Android és Windows Phone operációs rendszerekre, valamint elérhető az Apple Store-ban iOS-re is.

www.veradas.hu
Facebook: https://www.facebook.com/onkentes.veradas
Instagram: https://instagram.com/veradas_voroskereszt/ 

Vénák megvilágításban

Címkék: tudomány véradás

2014.11.01. 22:44

vein_finder.jpgEgy ötletes eljárás sokat segíthet azoknak, akiknek véradáskor nehezen "találják" a vénáját. Az ausztrál találmánynak köszönhetően vége a vénák keresgetésének, izzadó nővéreknek,  felesleges tűszúrásoknak. A technológia lényege, hogy infravörös közeli fénnyel világítják meg a kart. a vérben lévő hemoglobinok elnyelik azt, létrehozva ezzel egy képet, mely pontosan kirajzolja az érhálózatot. Az alábbi videón megtekinthető hogyan működik mindez a gyakorlatban.

Az ausztrál Vöröskereszt már használja a technológát Sydneyben, remélhetőleg nemsokára a viág más tájaira is eljut ez az egyszerű eljárás. A "nehéz vénás" esetek nevében is köszönjük, tudomány :)

 

Az irányított véradás

Minden amit tudnod kell...

Címkék: véradás

2013.01.23. 22:51

Irányított véradásMostanában egyre több felhívás kering közösségi oldalakon, melyben valaki egy bizonyos típusú vért kér ismerőseitől. Ha valaki a hozzátartozója, barátja gyógyulását, műtétjét kívánja elősegíteni, akkor véradáskor a levett vérét a kérésére elkülönítik, és annak adják, akinek szánja. Van úgy, hogy kórházak csak így vállalják a műtétet. Fontos, hogy az ilyen típusú véradásnál a saját azonosító adataidon (személyi, TAJ-kártya) kívül nálad legyenek annak a személynek az adatai is, akinek adományozni szeretnéd a vért. Valamint jó tudni, hogy NEM kell a helyszínre utazni, az ország bármely pontján leadható a vér.

MI IS AZ IRÁNYÍTOTT VÉRADÁS?

A véradásnak az a formája, amelynek során megjelölöd kinek a javára szeretnél vért adni. Ezeket az ún. irányított vérkészítményeket a Vérellátó Szolgálat nyilvántartja és - amennyiben a szakmai szabályok lehetővé teszik - az általad megjelölt beteg kapja meg, a beteg kezelő-orvosának igénye alapján.

HOGYAN JUT EL AZ IRÁNYÍTOTT VÉRKÉSZÍTMÉNY A BETEGHEZ?

Az Országos Vérellátó Szolgálat a véredből vérkészítményeket állít elő, és gondoskodik arról, hogy az irányított készítmény a megjelölt beteghez kerüljön. Amennyiben a beteg más vércsoportú, vagy a vér valamilyen más okból nem megfelelő a számára, természetesen abban az esetben - átcsoportosítással - is megtörténik a beteg ellátása, a számára megfelelő készítménnyel. Ebben az esetben a véredet a hagyományos véradás rendszerének megfelelően, egy ismeretlen rászoruló beteg kapja meg.

MI A TEENDŐ IRÁNYÍTOTT VÉRADÁS ELŐTT?

Ha irányított véradásra mész, akkor szükséged lesz pár adatra a betegről, akinek vért szeretnél adományozni. Az alábbi adatokat gyűjtsd össze:

- Beteg neve/születési neve
- Születési helye és ideje
- TAJ száma
- A beteget ellátó intézmény és osztály neve, címe, a kezelőorvos neve és elérhetősége

HOGYAN TÖRTÉNIK A VÉRADÁS?

- Még a véradás megkezdése előtt - az igazolványok átadásakor - jelezd, hogy irányított vérdás formájában szeretnél vért adni

- Ezután ki kell töltened egy Irányított véradásra vonatkozó nyilatkozatot (itt lesz szükség a beteg és a Te adataidra)

- Adataid azonosítása után ki kell töltened egy kérdőívet, ami a jelenlegi egészségügyi állapotodra és előzményekre vonatkozik

- Ezután következik a laboratóriumi vizsgálat: ujjbegyszúrás, vércsoport-meghatározás, hemoglobinmérés

- Majd egy általános egészségi állapot-felmérés, vérnyomásmérés, a kérdőív és a laboratóriumi kivizsgálás kiértékelése történik

- A vérvétel: a könyökvéna megszúrásával 450 ml vért vesznek le kb. 5-12 perc alatt

HOL ADHATSZ VÉRT?

Irányított véradásra intézeti véradás formájában van lehetőség. Vérellátók listája

További infók, helyszínek az Országos Vérellátó Szolgálat honlapján. 

Sütiárverés a beteg gyerekekért

Mert a süti segít :)

Címkék: jótékonyság Leukémia

2012.09.15. 02:10

Ismert gasztrobloggerek édességeire licitálhatnak szeptember 17. és 20. között a segíteni szándékozó cégek és magánszemélyek a www.segitsuti.hu honlapon, a Tűzoltó utcai Daganatos és Leukémiás Gyermekekért szervezet javára.

Az aukcióból befolyt összeg az Őrzők Alapítványt, a Tűzoltó utcai Gyermekklinika hivatalos alapítványát támogatja egy speciális intenzív gyermekágy beszerzésében. Az orvosi eszköz költsége hozzávetőlegesen 2,5 millió forint - közölte az alapítvány pénteken az MTI-vel.  Magyarországon minden második daganatos és leukémiás beteg gyermek a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán gyógyul. Az alapítvány célja a klinikán gyógyuló súlyosan beteg gyerekek kórházi körülményeinek javítása. A szervezet támogatja a szülők folyamatos kórházi tartózkodását, hozzájárul a tudományos kutatásokhoz és segíti a beteg gyerekek rehabilitációját. Mindezek mellett az alapítvány orvosi műszerek vásárlásával segíti a klinikán kezelt gyermekek hatékony gyógyítását. (MTI)


A Segítsüti egy internetes jótékonysági süteményárverés, amelyen gasztroblogger anyukák és apukák süteményeire történő licitálással lehet támogatást nyújtani az akció kezdetekor meghatározott karitatív célra.

Sör, virsli, sósperec... Retro véradás 2012

Szeptember 8., Városmajor

Címkék: Címkék

2012.09.08. 11:32

retro véradás.jpgÚjra retro véradást szervez az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) szeptember 8-án a Városmajorban, ahol 9-18 óra között sörrel, virslivel, péksüteménnyel és csokoládéval várják a segíteni vágyókat.

Negyedik alkalommal szervezi meg az OVSZ a retro véradási akcióját a Városmajori Szabadtéri Színpad mellett. Az eseményre 1000 véradót várnak, akik így csaknem háromezer vérre, vérkészítményre szoruló betegen segíthetnek egy nap alatt. A helyszínen vért adók retro menüt és ajándékcsomagot kapnak - közölte a vérellátó az MTI-vel.     Véradó lehet minden 18-60 év közötti, több mint 50 kilogramm súlyú, egészséges ember. A szervezők kérik, hogy a véradók személyi igazolványukat, TAJ- és lakcímkártyájukat vigyék magukkal. A szervezők az eseménnyel az 1960-as, '70-es, '80-as évek véradásának hangulatát szeretnék felidézni, hiszen akkor a program az összetartozást szimbolizáló, vidám társasági esemény volt: a véradók egyszerre ünnepelték egymást és azokat a beteg embereket, akik nekik köszönhetően kaptak új esélyt az életre. (MTI)

További infók, képek: https://www.facebook.com/orszagosverellatoszolgalat

Maratoni futólépés a súlyos beteg gyerekekért

- fogadj örökbe egy kilométert

Címkék: egészség jótékonyság

2012.08.29. 23:00

mi-az-a-jotekonysagi-futas.jpgMagyarország legnagyobb jótékonysági futóakciójára készül a Bátor Tábor Alapítvány. A daganatos beteg gyermekek gyógyulását segítő szervezet jótékonysági programjában több mint kétszáz futó áll majd rajthoz az október 7-i Spar Budapest Maratonon, egyéni és váltó kategóriában.

A Különítmény

Az úgynevezett „Élménykülönítmény” célja, hogy egyénenként legalább százötvenezer, csapatonként pedig legalább kétszázezer forintot gyűjtsenek össze az alapítvány számára azzal, hogy szimbolikusan örökbe adják a lefutott kilométereiket.

Az elmúlt két évben több mint százan teljesítették így a távot, és több mint tizenkétmillió forintot gyűjtöttek össze a nemes célra; ez az összeg várhatóan idén megsokszorozódik. A futók által összegyűjtött adományokat a Bátor Tábor céljainak megvalósítására fordítják.

A hatvani táborban évente hétszáz daganatos, cukorbeteg, hemofíliás és krónikus ízületi gyulladásban szenvedő gyermek részesül gyógyító és megerősítő élményekben. A tábor élményterápiás módszerei kimutathatóan javítják a gyerekek közérzetét, egészségi állapotát, a többi gyerekhez és felnőtthöz való viszonyukat. Egyikük ezt így fogalmazta meg: „az orvosok az életemet, a bátor táborosok az életkedvemet adták vissza”.

(forrás: nol.hu)

Az Élménykülönítmény futói

Ismerd meg a céljaikat, a személyes történetüket és ha egyet értesz velük fogadj örökbe egy kilométert valamelyikük futásából. --->itt

Csütörtökön öltözz pirosba!

Június 14. a Véradók Világnapja

Címkék: véradás

2012.06.13. 10:43

spiderman1.jpg 
A Magyar Vöröskereszt "flashmob"-ot szervez a Véradók Világnapja alkalmából, melynek keretében arra kér mindenkit, hogy a véradók iránti szimpátia jeléül csütörtökön öltözzön pirosba! Lehet az egy piros póló, nadrág, cipő, ékszer, karszalag, vagy baseball sapka...mindegy. A lényeg, hogy piros legyen! :)))
 
Köszöntsük így a csendes hősöket, akik önzetlen adományukkal életet mentenek! - szól a Vöröskereszt felhívása.
 
 
A véradók Hősök!
 
 

cherry-blossom1.jpgTudtad, hogy ahhoz, hogy csontvelődonor legyél, nem kell konkrétan csontvelőt adnod? :)

Az orvostudomány nagy reményt fűz az őssejtkutatáshoz. Habár az őssejtekkel legtöbbször egyelőre csak a laborokban kísérleteznek, egy-két területen használják őket a gyakorlatban is. Ezek egyike a csontvelőátültetés.

Más dolgod nincs, mint jelezni véradásnál, hogy csontvelődonor szeretnél lenni. A véred paraméterei bekerülnek egy adatbázisba, és ha megtalálják a „párod” - a világon bárhol -, akkor behívnak Téged a szokásos véradó helyedre, itt ráveszik a szervezeted, hogy a vérbe őssejteket küldjön. Aztán vért vesznek tőled, ebből kinyerik az őssejteket. Az eljárásnak kockázata nincs (csupán magas vérnyomásosoknál nem szokták ajánlani). „Postázzák” a véred a „párodnak”, az ő immunrendszerét teljesen leépítik, beadják neki a Te őssejtjeidet, és így vadiúj csontvelőt épít ki magának a régi beteg helyett, a Te őssejtjeid segítségével!

Hihetetlen, de így van! :-D


Részletes információk össejtdonoroknak itt, az Országos Vérellátó Szolgálat honlapján!

Hogyan adtam csontvelőt... folytatás

Voros.orchidea

Címkék: egészség donor õssejt

2012.05.17. 17:24

Először is elnézést, hogy ilyen sok időre eltűntem, pedig megígértem, hogy 1 héten belül folytatom kis sorozatomat arról, hogyan váltam őssejtdonorrá.

Sajnos most is csak annyit írhatok, hogy „később”... :/

Eltűnésem oka ugyanis az, hogy inzulin-rezisztenciát diagnosztizáltak nálam. Ez egy teljesen tünetmentes állapot (csak ha az ember nem vigyáz, cukorbetegség alakulhat ki belőle).

Sajnos ez kizáró oka annak, hogy őssejtdonor legyek. (Talán majd ha lesznek jobb leleteim, átgondolják, hogy mégis odaadhassam az őssejtjeimet).

Elgondolkodtató, hogy mennyire kevesen alkalmasak arra, hogy vért adjanak. Ezért kérlek Titeket, amíg tehetitek menjetek el, segítsetek a vérre/őssejtre/trombocitára/stb. szorulóknak helyettem is, hiszen csak egy kis időtökbe kerül!

mi lehet az ossejtbol.jpgGimes Júlia Tér-idő című rádióműsorában az őssejtekről és a csontvelő-transzplantációról beszélgetett orvosokkal, kutatókkal és betegekkel - akik az őssejtbeültetés következtében csodás gyógyuláson mentek keresztül.

A műsorban többek közt megszólal Gidáli Júlia kutató, aki az őssejtek felfedezésének történetéről mesél. Ő és a férje – Fehér Imre – a hatvanas évek óta dolgoznak azon, hogy minél behatóbban megismerjék az őssejteket.

Dr. Masszi Tamás - a fővárosi Egyesített Szent István és Szent László Kórház Hematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályának vezető főorvosa – beszél arról, hogy ma már a keringő vérből is ki tudnak nyerni őssejteket, így a donornak nem kell fájdalmas beavatkozáson részt vennie. Egyszerűen vért ad, miután a csontvelőben található őssejtjeit kicsalogatták a vérébe.

Szó esik a  virtuális őssejt-bankokról, megtudjuk, miért jó a köldökzsinórvért lefagyasztani, és mikor elegendő, ha egy beteg saját őssejtjét lefagyasztják, majd amikor szüksége van rá, visszaadják neki, és miért van, hogy sokszor jobb megoldás, az elsőre kockázatosabbnak tűnő idegen donortól nyert csontvelő őssejteket beültetni a betegbe.

Jelenleg az orvostudományban csak a csontvelő őssejtjeinek beültetése bevett eljárás. A betegek 2/3-a gyógyul meg, azok közül, akikre biztos halál várna.

Őssejtek azonban nem csak a csontvelőben vannak. Megtalálhatóak a bőrben (segítik a hámosodást), a bélben, a szívben, a zsírszövetben… Ezekkel az őssejtekkel végzett kísérletek még ugyan gyerekcipőben járnak, de hoztak pozitív eredményeket. Olyan súlyos érszűkülettel járó betegeknél például, akiknek a végtagját a fekélyek miatt eddig amputálták, őssejtek beültetésével most teljes gyógyulást tudtak elérni.

Sajnos szívizom-elhalásnál az őssejtbeültetések egyelőre nem hozták meg a várva várt eredményeket...

Sok kísérlet zajlik a magzati őssejtekkel is. Ezek ugyanis még nem „kötelezték el magukat”, tehát nem épültek be a bélbe, kötőszövetbe, csontvelőbe, szívbe, vagy a szervezet más szerveibe. Még alakíthatók, így laborban a kutatók – edényben felnövesztve – olyan szövetet hoznak belőle létre, amilyet csak akarnak. Ez nagy előrelépést hozhat a gyógyszerkutatásban is, hiszen azt jelenti, hogy nem állatokon kell kísérletezni: őssejtekből előállítanak pl. izomszövetet, és ezen nézik egy adott gyógyszer hatásait.

A kísérleti őssejtterápia (tehát nem a csontvelő őssejtjeivel végzett beavatkozás) azonban még nagyon sok kockázatot rejt magában - például magzati őssejtek beültetés után, daganatok képződhetnek a betegben. Kutatók, orvosok azon dolgoznak, hogy ezeket kiküszöböljék, és minden sejtelhalással járó betegségben alkalmazhassák az őssejteket.

A műsorban egy sikertörténet is elhangzik, Andrea – akinek az életét csak a csontvelő-transzplantáció menthette meg – arról beszélt, hogyan kapott 1994-ben, 23 évesen idegen donortól (tehát nem rokonától) új csontvelőt az őssejtek segítségével, és hogyan született újjá. Mit kellett átélnie, míg teste befogadta az idegen őssejteket, mit érzett, mit gondolt, és a beavatkozás után milyen lett az „új” élete.

Részletek itt, a teljes, Kossuth rádióban elhangzott műsor pedig meghallgatható itt:

Első rész Második rész

 

Hogyan lettem őssejtdonor?...

Bálint története

Címkék: adatbázis Donor

2012.05.09. 10:34

karszalag.jpgBálinttól kaptuk az alábbi levelet, melyben leírja, egy közösségi oldalon közzétett felhívásnak köszönhetően hogyan vett egy mély lélegzetet és vágott bele a csontvelő-donorságba.  A levélben említett hegymászó lány azóta átesett a traszplantáción, ugyan nem Bálint, hanem egy wales-i donor jóvoltából kapott reményt az életre. Kati jól van, új őssejtjei nemrég töltötték be a terápia során kritikusnak számító 100. napot, Bálint vérének adatai bekerültek egy nemzetközi adatbázisba, őssejtjei pedig várakoznak, hátha valahol a világban pont ők menthetnek meg egy életet :)


"Tavaly ősszel a facebookot elárasztotta egy történet egy leukémiás hegymászó lányról. Annyi helyről kaptam meg, hogy már kezdtem soknak tartani ezt a nyomulást. Tizenötödjére a másodunokatestvérem is kiposztolta és akkor egy pillanatra elgondolkodtam. Lehetne ő is. Az én rokonom. Akkor is így tennék? Törölgetném a posztokat csuklóból? Rá kellett jönnöm, hogy nem. Viszont akkor az a lány is megérdemli. Nekem egy vérvétel, neki az élet. Lehet. Mert egyáltalán nem biztos én leszek a donor, sőt inkább az a valószínű, hogy jó pár évig, vagy akár soha nem lesz ideális a vérem, a csontvelőm. Sok mindent vizsgálnak, nagyon kicsi az egyezés esélye.

visszaigazoló_levél.jpgÍgy hát vettem egy mély levegőt és ellátogattam a Karolina útra. Ott már szinte úgy köszöntöttek, hogy "Maga is a facebook miatt jött?". A papírokat gyorsan elintéztük, majd jöhetett a vérvétel. A szokásos.

Levették a négy-négy és fél decit, majd mondták, hogy köszönik szépen.

Ennyi? - kérdeztem, mire felvilágosítottak, hogy az igazi, a csontvelődonorságot előkészítő vérvétel kb. két hét-egy hónap múlva esedékes.

Hazamentem, majd három hét múlva vissza a Karolina útra. Ezúttal csak kémcsöveket töltögettünk a véremmel, nem volt tejeszacskós vérvétel. Ez is nagyon flottul ment, már csak a visszaigazoló levélre kellett várni. Az is megérkezett kisvártatva, egy fél évvel később. Így most már nekem is van róla papírom, hogy benne vagyok az őssejtdonor regiszterben.

Ja és van kék karszalagom is ám! Hát így."

Németh Bálint


Ha te is csontvelődonor vagy, és szívesen megosztanád tapasztalataidat, élményeidet (természetesen akár anonim módon :) a nagyvilággal írj nekünk!

Mert hősnek lenni jó:)


Részletes információk össejtdonoroknak itt, az Országos Vérellátó Szolgálat honlapján!

felsőoktatási véradóversenyVégéhez közeledik az Országos Felsőoktatási Véradóverseny, a héten még egy utolsó hajrában erősíthetik kedvenc intézményük véradási aktivitását a hallgatók.

A májusi, egyetemi véradások helyszíneit  itt találjátok , az aktuális állást pedig a verseny facebook oldalán követhetitek!

A véradás során levett vérből vörösvérsejt-koncentrátum, plazmakészítmények és  vérlemezke-koncentrátum készül, így egy egység teljes vér 3 beteg életén  segíthet.

Hajrá! :)


Az Országos Felsőoktatási Véradóverseny 2011. október 1. és 2012. május 14. között zajlik. A célja, hogy minél több fiatal csatlakozzon a véradók táborához. A verseny győztese a legnagyobb véradói aktivitást mutató felsőoktatási intézmény.

Az eredményhirdetés a Véradók Világnapján (június 14-én) lesz.
 

Tegnaptól új státusszal bővíthetik adatlapjukat az amerikai es angol Facebook felhasználók: ezentúl az Életesemények Egészség és wellnes pontjában más egészségügyi információk mellett bejelölhető ha valaki esetleg szervdonor.  A nyilatkozat helye és kezdeti időpontja mellett lehetőség van történetet is kapcsolni az eseményhez, majd megosztani ismerőseinkkel..

Az Egyesült Államokban 114 ezren, szerte a világon pedig milliók várnak szívre, májra, vesére, amely megmenthetné az életüket - indokolta az újítást Mark Zuckerberg, a cég elnök-vezérigazgatója, aki elsőként jelölte be magát szervdonorként.

Zuckerberg elismerte, hogy a kezdeményezéshez egy, a barátnőjével való beszélgetésen kívül ösztönzést adott barátsága is az Apple informatikai óriáscég társalapítójához, a tavaly elhalálozott Steve Jobshoz, aki 2009-ben májátültetésen esett át.

Az új funkció jelenleg még csak az Egyesült Államokban és Angliában érhető el, azonban az elkövetkező pár hónapban tervezik bevezetését számos más országban is.

A közösségi média erejét kihasználó, szervadományozást népszerűsítő kezdeményezést Mark Zuckerberg jelentette be az ABCNews-nak adott TV-interjújában. Megtekinhető itt.


Ha csontvelődonor vagy, és szívesen megosztanád tapasztalataidat, élményeidet (természetesen akár anonim módon :) a nagyvilággal írj nekünk!

Mert hősnek lenni jó:)

Mindegy, a Föld melyik pontján élnek

Mert hősnek lenni jó :)

Címkék: adatbázis Donor Csontvelõátültetés

2012.05.01. 13:55

A csontvelő-transzplantáció hosszú és bonyolult beavatkozás, de sok esetben az egyetlen terápiás lehetőség. Magyarországon évente kb. 200 beteg vár a beavatkozáshoz szükséges megfelelő donorra.  Ha jelentkezel csontvelődonornak, és az előzetes vizsgálatokon, nyilatkozatokon túl vagy, adataid bekerülnek a magyar és ezzel összekapcsolt nemzetközi csontvelődonor regiszterbe.

A csontvelődonor regiszterek tulajdonképpen virtuális bankok, számítógépes adatbázisok, amelyekben szerte a világon már több mint 18 millió önkéntes csontvelődonor adatait tárolják. A donornak jelentkezőktől vett néhány ml vérmintából meghatározhatóak azok a paraméterek, melyek alapján a várakozó betegekkel a donorok összehasonlíthatók. Összesen 12 paramétert kell egyeztetni, ezeknek viszont vagy hétezer kombinációja lehet.

A ma már szorosan összekapcsolt és egységesen működő nemzetközi hálózat lehetővé teszi, hogy egy adott beteg számára a hozzá lehető legközelebbi immunológiai(HLA) típussal rendelkező donort a világ bármely részéről kiválaszthassák, tőle a szükséges őssejteket ott helyben levehessék, és a készítményt akár más országban is a beteg rendelkezésére bocsássák. Magyar betegnek volt, hogy argentin, norvég, vagy épp ausztrál donor volt a legalkalmasabb.

Így, ha csontvelő donor vagy, lehetséges hogy a világ másik pontján élő ember életét mented meg :)

A Magyar Csontvelő Donor Regiszter 1991-ben alakult meg, hogy megvalósuljon egy működőképes kapcsolat a csontvelő transzplantációs klinikai gyakorlat és az adott beteg részére világszerte rendelkezésre álló HLA-identikus csontvelő donorok felkutatása között.  A nemzetközi regiszterekkel való közvetlen kapcsolat a párizsi központú EDS-en (European Donor Secretariat) keresztül indult meg 1992-ben. Ugyanebben az évben (1992) jött létre a kapcsolat a BMDW-vel (Bone Marrow Donors Worldwide) is.

Ma a Regiszter 5700 önkéntes őssejtdonort tart nyilván, és évente 120-150, jórészt magyar betegnek keres megfelelő őssejtdonort.


Ha csontvelődonor vagy, és szívesen megosztanád tapasztalataidat, élményeidet a nagyvilággal írj nekünk!

Mert hősnek lenni jó:)

Hogyan adtam csontvelőt...

Címkék: egészség donor õssejt

2012.04.27. 23:35

Elhatároztam, hogy leírom nektek a saját tapasztalataimat csontvelő (őssejt) donorsággal kapcsolatban, kezdve onnan, hogyan indultam neki a donorkodásnak. (Remélem mihamarabb eljutok addig, hogy felvegyenek az adatbázisba :))

Először is megnéztem a vérellátók listáját, hogy eldöntsem, melyik véradó helyre menjek. Nekem a Péterfy Sándor utcai a legközelebbi, úgyhogy felhívtam őket telefonon. Egy kedves hölgy azt mondta, menjek csak be bátran.

Ott be kellett jelentkeznem, és aláírnom egy papírt, hogy nem valószínű, hogy nemi betegségem van (nincsenek alkalmi partnereim, akikkel nem védekeztem, stb.) Ezután a doktornő adott egy másik papírt, amiben részletesen kikérdeztek, hogy voltam-e külföldön, voltak-e fertőző betegségek a közelemben, milyen öröklődő betegségek fordulnak elő a családunkban, stb. Az egész kb. 5 percet vett igénybe.

Elmondták, hogy mivel sosem adtam még vért, majd kell adnom, mielőtt a csontvelő donorságra térünk. Azt is elmondták, hogy 45 évesnél fiatalabbnak kell lennem, hogy felvehessenek a donorok adatbázisába. Ha viszont már bent vagyok, akkor adhatok őssejteket 45 év felett is, ha úgy alakul, hogy épp megfelel valakinek a vérem!

Ezután ütköztem az első akadályba: nem tudtam egyértelműen kijelenteni, hogy nem lehetek terhes, így megegyeztünk a doktornővel, hogy ha kiderül, majd visszamegyek.

Itt tartok most, és már tudom, hogy nem vagyok terhes, úgyhogy megyek a jövő héten! :D

folyt. köv...

Gyógyító zene

Címkék: zene egészség

2012.04.12. 21:09

A zene egészségre gyakorolt jótékony hatását már évszázadok óta használja az orvostudomány. Feszültségoldó, nyugtató hatása miatt kiegészitő terápiás eszközként segít egyes pszichés, vagy akár rákos megbetegedések gyógyításában, alkohol és drogfüggők rehabilitációja során. Alkalmazzák szívinfarktus utáni szorongás oldására vagy a csontvelő-transzplantációkor fellépő fájdalom és hányinger csökkentésére is.

A Journal of Cardiothoracic Surgery című folyóiratban japán kutatók egy olyan kísérletsorozat eredményeit tették közzé, amelyben szívátültetésen átesett egereken vizsgálták a zene hatásait.

Az egereket öt csoportra osztották: négy csoportnak a műtét napjától kezdve egy héten át egész nap zenét játszottak: az első csoportnak operát (Verditől a Traviatát), a másodiknak Mozart-műveket, a harmadiknak monoton, változó hangfrekvenciákat, a negyedik csoportnak könnyűzenét (Enya), míg az ötödik csoport nem hallgatott zenét.

Az eredmények szerint Verdi és Mozart zenéjének hatására az átültetett szív jóval hosszabb ideig működött. Azt is megfigyelték, hogy az operát hallgató egereknél megnőtt az immunválaszt szabályozó molekulák és sejtek száma, csakúgy, mint a gyulladásgátló citokinek szintje.

A kutatás megerősíti, hogy a zene valóban hatással van az immunrendszerre, de a pontos működési mechanizmus továbbra sem ismert.

(Forrás: Origo)

Ilonka

Címkék: Donorra várva Leukémia

2012.04.07. 18:08

Ilonka.pngIlonka

Kertes ház, szorgalmas szemfüles nő, érdekes, biztos kezet igénylő munka, szép család.

Pontosan egy éve és két hete tudja hogy leukémiás.

A kórházi ügyeletes orvos jött rá Székesfehérváron a bajra, január óta tudja: csak a transzplantáció segít.

A transzplantáció az egyetlen esély, hogy megismerhesse az unokáit.

Hol tartod az őssejtjeidet?

Mit is fogsz adni, ha rászánod magad?

Címkék: Donor Õssejt Csontvelõátültetés

2012.04.06. 07:03

aferesis.pngDonornak való jelentkezéskor megbeszélitek, hogy közvetlen csontvelőt adsz-e (felejthetős), vagy a véredből kivont őssejteket. Fizikailag ez úgy történik, ahogy a képen látod. Kb. 4 óra hosszáig tart, nem fáj, gyakorlatilag nincs kockázata. A dolog mégsem ilyen egyszerű, mert az őssejtek maguktól nincsenek a vérben. A donáció előtt néhányszor be kell menni a vérellátóba, ahol injekcióval veszik rá az őssejteket, hogy a csontvelőből átsétáljanak a vérbe. A levett őssejteket a szervezeted pótolni fogja. Tudományosabb magyarázatért katt a kép.

bogzok.jpgÕssejt donornak az Országos Vérellátó Szolgálatnál lehet jelentkezni. A jelentkezők egy nemzetközi adatbázisba kerülnek. A világon bárhol lehet, aki talán tőled kap új életet.(Jelentkezési feltételek, adatlap, katt a képre.)

A hozzád legközelebb lévő vérellátóban, vagy a környékeden szervezett véradáson is jelentkezhetsz.

Vérellátók listája:


süti beállítások módosítása